Szent II. János Pápa

23. Oktober 2021 um 20:04:15

2021. október 22-én, Nagykaposon is megemlékeztek a nagy Máriás pápáról, Szent II. János Pálról. A szépen feldíszített templom, ahol helyet kapott a már említett Szentatya képe is, szeretettel fogadta mindazokat, akik elismerni vélik az időtálló Krisztusi tanítást hirdető mai szentünk nagyságát. A helyi lelkipásztor, János atya a szentmise elején felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a maga idejében milyen fontos küldetést végzett a lengyel pápa. Megújította a Katolikus Egyház Katekizmusát, ezzel közelebb hozva a ma emberéhez hitünk legfontosabb igazságait. Elénk élte a szenvedés és betegség általi megpróbáltatás kereszthordásának hogyanját. Megmutatva ezzel az egész világnak: igen is lehet élni és szenvedni úgy, hogy közben öröm van az arcomon. A szentmise után egy kisebb lelkes csapat elénekelte a Totus tuus ismert ifiéneket.  

FOTOGALÉRIA TU!!!

action.back_to_notices