„Jöjj Szentlélek, jöjj közénk…”

June 9, 2020 at 12:58:11 PM

Lelkiekben gazdag volt a pünkösdi várakozás a nagykaposi római katolikus hívek számára, akik a pünkösdöt megelőzően ima kilencedet végeztek, és pünkösd vigíliáján késő esti szentmisében együtt imádkoztak a Szentlélek kiáradásáért, miként egykor az apostolok Máriával.

            A pünkösdi vigília főcelebránsa Száraz János, nagykaposi esperes – plébános volt, aki közösen mutatta be a legszentebb áldozatot Schmotzer Péter, nagykaposi káplánnal. A szentmise elején, a nagyszombati szertartáshoz hasonlóan sötétség honolt a templomban. Miközben Szent II. János Pál pápa gondolataival a Lélek hét ajándékáról – a bölcsességről, az értelemről, a tudományról, a jámborságról, a lelki erősségről, az istenfélelemről és a jó tanácsról – elmélkedtek az imára egybegyűlt hívek, a bérmálkozásra készülők fiatalok égő fáklyákat helyeztek el az oltár elé a Szentlélek hét ajándékának szimbólumaként. Ezek a lángok emlékeztették a krisztushívőket arra is, hogy az első Pünkösd alkalmával a Szentlélek lángnyelvek formájában szállt le az apostolokra.

            A szentmise evangéliumát a hét ajándék szimbólumaként hét nyelven – héberül, latinul, görögül, olaszul, angolul, szlovákul és magyarul – olvasták fel a legszentebb áldozatot bemutató atyák. A szentmisét bemutató János atya homíliájában a Szentlélekről, mint ajándékról, és mint vigasztalóról elmélkedett. Ő élteti és irányítja az Egyházat, mely a Lélek segítségével állta ki az idők próbáját. Emlékeztetett, hogy az Egyház misszióra van hivatva, és ennek lelkületét a Lélek adja. Miként Jézus az apostolait meghívta az evangelizációra, ugyanúgy ez a mi küldetésünk is, ma élő keresztényeké. Ezért rendkívül fontos, hogy életünket a Lélek öröme és teljessége hassa át, ő irányítsa lépteinket.

            A szentmisében karizmatikus énekek csendültek fel, melyekben az együtt imádkozó hívek mind azt kérték, hogy áradjon ki a Lélek, a lobogó láng és élő vízforrás.

 

Képgaléria

Nagykapos, 2020. 06. 07.                                                               Jeso Eszter

action.back_to_notices