Egyházközség


Nagykaposi a Kelet-szlovákiai síkság területén fekszik az Ung, Latorca és Laborc folyók között. Zemplén kapujában, a Kárpát-medence kapujában található, amiről elnevezése is tanúskodik: Copus (kapu). Már 1214-ben II. András király említést tett erről a településről egyik oklevelében. A plébániatemplomot Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok tiszteletére szentelték. 1807-ben épült, és még a XIX. században újrafedték és felújították. A templom előtti téren Mécs László premontrei pap-költő szobra áll, aki 10 éven keresztül látta el papi szolgálatát ezen a plébánián.
farskykostol
farskykostol
Veskóc
A veskóci leányegyház hívei szentmise keretében vasárnap, vagy annak előestéjén találkoznak. Mivel a falu nem rendelkezik római katolikus templommal, így a hívek a helyi kultúrház helyiségében (imaházban) találkoznak, pontosabban egy 3x6 méteres teremben, mely fallal van elválasztva a kultúrháztól.
veskovce
A római katolikus egyháznak Nagykaposon két kápolnája van. Az egyik a Fatimai Szűz Máriának van szentelve (plébánia-épület közelében) és 1994- ben épült a másik pedig a Vajányi utcán található, mely szintén a Szűzanya tiszteletére épült.

Szent Klára kápolna
1996-ban a plébániára Opavából ferences nővérek érkeztek. Csak 10 évet töltöttek a plébániánkon. Távozásuk óta a kolostor öregotthonként működik, míg a kápolna, melyet közvetlenül a kolostorhoz építettek, pasztoriációs tevékenységek színhelyéül szolgál. A kápolna védőszentje Assisi Szent Klára szűz. Itt heti két alkalommal tartanak magyar nyelvű szentmisét, vasárnap délelőtt vagy hétköznap engesztelő gyászmisét.
farskykostol
farskykostol
farskykostol
farskykostol
Papok
Kloszner Ambrus (1816-1819)
Kovács Imre (1819-1827)
Tresch Ferenc (1827-1830)
Dudits Benedek (1830-1841)
Zavadszky József (1841-1853)
Hollósy Boldizsár (1853-1855)
Szepessy Miksa (1855-1870)
Noviczky János (1870-1872)
Kádas Ernő (1872-1878)
Dr. Madarassy Lipót (1878-1887)
Szepesi Géza (1887-1890)
Pólányi András (1890-1896)
Dr. Tóth Lőrinc (1896-1904)
Martoncsik László (1920-1930) = Mécs László
Stefancsik Konrád (1930-1933)
Lukovics Gellért (1933-1938)
Dr. Szabadka Medárd (1938-1942)
Majtényi Dezső (1942-1945)
Borbély A. Rudolf (1945-1966)
Kocska Antal (1966-1968)
Józsa J. László (1968-1972)
Majancsik Ferenc (1972-1978)
Mons. Dr. Gábor Bertalan (1981-1998)
Bartko Elek (1998-2008)
Pásztor Lorenzó (2008-2013)
Šuško Mihály (2013 – 2019)
Dr. Száraz János (2019-

Káplánok
Pavol Sčerba (1994-1995)
Marián Fencák (1995-1997)
Róbert Hajduk (1997-1998)
Ľuboš Lipka (1998-2000)
Daniel Mišenko (2000-2000)
Miroslav Marcin (2000-2005)
Rastislav Roba (2005-2009)
František Petro (2009-2013)
Martin Frena (2013-2015)
Martin Lučko (2015-2018)
Peter Schmotzer (2018-