ünnepélyes Veni Sancte 2021

30. septembra 2021, 20:30:33

2021. szeptember 25-én a nagykaposi római katolikus templom szép számban megtelt fiatalokkal, szülőkkel és tanárokkal. Ezen a napon tartották a szokásos tanévnyitó szentmisét. 

Dr. Száraz János atya, a helyi esperes-plébános a szentmise elején örömét fejezte ki a szervezőknek és a résztvevőknek, hogy a hagyományos hittan óra helyszínén kívül, amely a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola, a templomban is találkozhatnak mindazok, akiket összeköt a hit és a nemzetiség. Prédikációjában többek között arra bátorította a diákokat és a szülőket, de a tanárokat is, hogy bátorsággal a szívükben működjenek együtt a Lélekkel. Engedjék, hogy a Szentlélek embert átformáló ereje ebben az új tanévben is velük legyen.

A szentmise után egy szerény agapéra invitálta a résztvevőket a helyi plébániaépület közösségi helyiségébe, ahol a hitoktató, Mgr. Bacso Márton informálta a kedves szülőket a jövő évi szentségfelvételeket illetően, ugyanis első szentáldozás és bérmálkozás is lesz az egyházközségben.

A Lélek ereje járja át közösségeinket, hogy mindannyian az örök Tanítóról tanúskodjunk keresztény életünkkel.

 

FOTOGALÉRIA ITT!!!!

Späť na oznamy